„Kilépni a szöveguniverzumból.” Még mielőtt e mondattöredék elhangzott volna Lanczkor Gábortól a Hétsarkúkönyv című verseskötetének november 15-i bemutatóján, már az eseményt hirdető plakátok vagy a Grand Café vetítőtermében elhelyezett installáció is arra utalt, nemcsak a tavasszal megjelent verseskötet világa, hanem maga a kötetbemutató is megkísérli átlépni az irodalom határait.
Mivel a kezdés csúszik, van időnk körbenézni kicsit a teremben, és egy furcsaság azonnal szemet is szúr: előttünk, a beszélgetők számára kihelyezett asztalkán és székeken kívül egy fényképezőgép-állvány is helyet kapott, tele fotókkal, mellette pedig egy üres kottatartó várja, hogy szerephez jusson. Ahogyan az már a plakátok alapján is sejthető volt, a Kalligram gondozásában megjelent Hétsarkúkönyv bemutatója rendhagyóan kíván közelíteni a társművészetekhez.
A költővel Fried István, a szegedi Bölcsészettudományi Kar Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének professzora beszélget, aki felvezetőjében elárulta, hogy a kötet verseivel jóval a megjelenés előtt is találkozott már, s örömmel jelentheti ki: a költemények megtalálták helyüket. A versek két nagyobb témába sorolhatók: egyik részük a dunántúli tájjal, annak sérülékenységével foglalkozik, míg a másik az emberre fókuszál, pontosabban egy önéletrajzra, egy különleges életű, indiai-magyar festőnő életrajzára. Mielőtt azonban részletesen is kitérnének a versek vonatkozásaira, felolvasás következik.
Elsőként Berzsenyi Dániel hátrafordul című költeményét hallhatjuk Lanczkortól, azzal a megjegyzéssel, hogy hasonlóan dallamos művekkel a kötetben egyébként nemigen találkozhatunk. S valóban, a vers végére − megelőlegezve a beszélgetésben a későbbi zenei intermezzot − könnyen belefeledkezhetünk a versdallamokba: „Hallani: sír Rezi falai között ma is a bucsutivornya. / Hogy az ipari s a francia forradalom, a Panama csatorna, / és Euridike, a Ság teteje a horizonton, /visszalesek, figyelem: a nagyipari kőgyalu beleroncsol.” A kötetben található, a magyar tájköltészeti hagyományra reflektáló versekről általánosságban is elmondható, hogy középpontjukban a Ság hegy áll. Földrajzórai emlékeink felelevenítésével indul a bemutató: megtudjuk, hogy a Vas megyében található kihűlt vulkán közepét a 20. század első felében bányászták ki, s aminek belseje, az egykori kürtő, ennek hatására feltárult. Ez a bazalthegy szerepel egyébként Berzsenyi Dániel Horác című versében is. Erős hatást gyakorolt költészetére ugyanakkor egy, az 1970-es években kibontakozó mozgalom, a land art is, melynek lényege a tájhoz való radikális és kritikai közelítés, a képzőművészet kihelyezése a galériákból a szabadtérbe.
A kötet második felének hangulatába Lanczkor-Kocsis Krisztina fuvolajátéka vezet át minket, a kottatartó tehát szerephez jut végre: André Jolivet Öt varázsigéjéből hallhatjuk A lét közösségéért a világgal című tételt.
A mű elhangzása után hosszú másodpercekig tart a csend, félve törik meg a beszélgetők. A következőkben Amrita Sher-Gilről lesz szó, a már említett, magyar-szikh származású festőnőről, akinek önéletrajzából a Hétsarkúkönyv néhány verse is merít. A professzor úr finoman veti közbe, hogy nem az előző kötetekben alkalmazott képleíró technikáról van tehát szó, ez esetben a versek egy életrajzot hitelesítenek. A költő ennek az életrajznak a részleteiről Baktay Ervin orientalista író munkáiból tájékozódott, aki a nagybátyja volt Amrita Sher-Gilnek. A festőnő fiatal éveit nagyrészt Európában töltötte, és párizsi tanulmányai alatt a posztimpresszionizmus hatott rá. Képeit a klasszikus, indiai ábrázolás és a nyugati festészeti ideál szintéziseként tartják számon.
Az Amritáról szóló versek közül több is elhangzik, köztük a Malcolm, újságíró és az Amrita meghalt. Később a beszélgetés egészében boncolja tovább a kötetet, s közben az az érzésem, Lanczkor lírája mintha végpontokat választana magának. A magyar tájköltészeti hagyomány épp olyan elevenen él benne, mint a performanszok, a megújulás iránt érzett vonzalom. Nemcsak Magyarország legmélyebb pontjára találhatunk rá a versek között, hanem a Himalájára is, s a kötött formákból is egyfajta elmozdulás történik a szabadvers felé.
Hasonló kettősségre mutatnak rá a titokzatos képek is a kamera állványán. A Ság hegyen egykor működött kőosztályozó műben, mely a költőt egy kora románkori templomra emlékezteti, rituálészerűen kísérlik meg életre kelteni a hegyet, vak expozícióval és a fényforrások szabad elhelyezésével.
E széttartó, ahogyan a költő is fogalmaz, „hét sarkú” líra azonban megszakadni látszik. Fried István úgy véli, Lanczkor Gábor új korszakot nyitott költészetében a Hétsarkúkönyvvel, a költő lezárásról beszél. Verseket már egy éve nem ír; készülő, új regényére koncentrál.
Ezzel a beszélgetés lezárul, ám a kötetbemutató nem: a professzor úr és a költő is arra buzdítja a hallgatóságot, tekintse meg a Ság hegyről készült, a könyvben is megtalálható fotókat. Kilépve a teremből még egy utolsó pillantást vetek a kottatartóra, próbálom visszaidézni André Jolivet dallamait. A Lanczkor Gábort inspiráló varázsigék ezen az estén bazaltból és száriból bújtak elő, a létrejövő varázslatot pedig az olvasó tarthatja kezében: a Hétsarkúkönyvet.
Lanczkor Gábor kötetbemutatója, 2011. november 15. Szeged, Grand Café.
A fotókat Horváth László készítette.